A rejtélyek megoldódtak
Felejtsük el a bűnöket és a lelkiismeret-furdalást
Élvezzük csak jelentéktelen napjait percnyi életünknek
Nyilván valahogy boldogulunk törődés és kedvesség nélkül is
Aggodalomra semmi ok, jól megvagyunk
Minden elérhető lett mindenki számára
Mind ragyogóan és pompásan mutatunk
S közben növekvő zűrzavar rejlik önbizalmunk mögött
Isten, légy ránk büszke
Megkoronáztuk mesterművedet
Teljesítettük az Atya álmát
Kinek kell a Teremtő, mikor mi is azzá lettünk
Hajtsd meg magad és térdelj le diadalunk előtt
Érezd magad megtisztelve, hogy részt vehetsz
A világ eme elbűvölő újrateremtésében
Miért nem fordulsz el, Mester?
Metsző tekinteted kereszttüzében bűnösnek érzem magam
Isten sem tudná ezt művelni velem
Talán csak a legkedvesebb arc lehet egyszerre hűvös és kedves
Üres napjaim oly nagy szükségben telnek,
Bár vissza tudnád adni rég elvesztett hitemet!
Oly sok emberséget festettél elénk
Csodálatodban mindig örömöm telt
Tudod, sokszor nem találom a kellő szavakat
Emlékezetemből elillannak vagy ott soha nem is voltak
Örökletes képtelenség érzések és gondolatok kifejezésére
Vajon létezik-e a kapcsolat más formája?
Szemeidben igen villan
Szeretném hinni, hogy üzeneted megfejthető
Bár köröttem az enyészet s pusztulás egyre csak nő
Ez a képzelet, mi legrégebb óta érthető:
Mily nagyszerű megtalálni valamit,
Miről azt hittük, hogy elveszett
A hi-tech szemem előtt nőttön nő
Egyszerűség és puritánság? Fehér holló
Drága vörösturbános bölcs,
Nem tudom, vannak-e még színek, melyekkel arcunk megfestheted
Ó, te vörösturbános, még mindig őrködsz?
Drága Mesterem, meddig vigyáz még minket tekinteted?
Fordítás: Haffnerné Czeglédi Eszter, 2005
(A vörösturbános egy önarckép amelyet az egyik legkiválóbb
flamand festő, Jan van Eyck festett 1433-ban).
|